A filmkészítésről

Gyakran találkozunk olyan ügyfelekkel, akik kevés tapasztalattal rendelkeznek a filmkészíttetés területén. Számukra készítettünk egy kis iránymutatót, hogy milyen irányvonalak mentén készülnek el filmjeink, legyen szó akár nagyobb vagy kisebb reklámról, dokumentumfilmről vagy céges bemutatkozó anyagról, imagefilmről.

Első lépés minden esetben az ötlet maga és az üzenetek meghatározása. Mit szeretne az ügyfél átadni és azt milyen formában. Fiatalosan és egyszerűen kifejezve, hogy mi a sztori. Ennek meghatározása a legfontosabb. Minden alá van rendelve a sztorinak. Maga a sztori, a történet az amin keresztül a nézőt bevonzhatjuk a világunkba és “eladhatjuk” vagyis hihetővé tesszük számára. A nézői megismerés lehet egy karakteren keresztül vagy akár egy szituáció által, a lényeg, hogy így tudjuk megragadni,  majd továbbvinni a nézőt a megismeréstől a megértésig, és vezetni Őt a film minden eszközével (kép, hang, zene, feliratok) ezzel segítve az üzenet átadását és megértését. Erre törekszünk legfőképp, hogy egy mindenki, de legfőképp a célcsoport számára érthető történeten keresztül adjuk át az üzenetet. Nagyon fontos, hogy ennek megfelelően használjuk az eszközöket, nem céltalanul hanem mindig tudatosan kiválasztva, mert csak olyan esetben segítik a történet megértését. Tehát ne azért használjunk bizonyos eszközöket mint például egy nagy kránt, drónt vagy éppen akciókamerát mert megtehetjük, hanem akkor használjuk ezeket amikor ezek segítik a történet megértését és közelebb hozzák a nézőt a filmhez. Tehát fontos a történet, amely nem feltétlenül kell narratív legyen, de legyen egy íve, kezdete és vége és az film előrehaladtával mind jobban ismerjük meg az üzenetet. Ennek a kidolgozása egy közös feladat és együtt gondolkodás. A Megrendelő részéről meghatározni az alap üzeneteket és a célcsoportot, mi pedig technikailag adunk ötleteket, hogy az adott helyzetben a leghatékonyabban és látványosabban ezeket hogyan lehetne kivitelezni.

Következő lépésként fontos meghatározni a stílust, formavilágot, mi az ami a Megrendelőt jellemez, milyen a kommunikációtok, milyen üzeneteket szeretnétek átadni és milyen formában, képi megjelenítéssel. Sok cégnek belső szabályai vannak ezzel kapcsolatban, ezeket is minden esetben integrálnunk kell a folyamatba. Ezt az egész fázist gyártás előkészítésnek vagy pre-production fázisnak nevezzük. Ebben készül el a koncepció, különböző hangulati képek, mood board-ok, a forgatásra készülve a forgatókönyv, a snittlista és/vagy a storyboard. Általában storyboard csak akkor készül, ha rövid jelenetek kerülnek csak felvételre (pl reklámoknál és nagyjátékfilmeknél) ahol minden szöget pontosan meg lehet és kell tervezni, ott nincs ad-hoc tényező, mert a valós környezet általában csak imitálva van, ott mindent irányítás alatt lehet tartani. A corporate filmeknél többnyire forgatókönyvet és snittlistát készítünk. A forgatókönyvben leírjuk a megbeszélt koncepciót és a kivitelezés technikai oldalát. A snittlista pedig egy olyan táblázat, ami tartalmazza az adott napon szükséges felvételeket, snitteket és technikai paramétereit, amelyeket ha felvettünk és technikai és tartalmi szempontból nincs hiba akkor azt kipipálva tovább léphetünk a következőre, ezzel biztosítva, hogy nem marad ki semmilyen fontos felvétel.

Maga a forgatás napján megérkezik a stáb, amely pont akkora amekkora szükséges a munka elvégzéséhez. Sokszor elég csak egy Technikus és/vagy egy Hangmérnök, a Rendező és Operatőrön kívül (van hogy ez utóbbi kettő egy személy), de speciális esetekben természetesen a csapat is növekszik. Nagyobb munkáknál külön Gyártásvezető segíti a szervezési munkát, valamint ugyancsak ott van az Első Asszisztens aki magát a forgató csapatot koordinálja ha szükséges és próbálja a legjobban beosztani a rendelkezésre álló időt. Ha nagyobb világítási munka szükséges a stáb része a Fővilágosító egy teljes csapattal ami 1-8 fő között szokott lenni. Ha speciális kameramozgatás van előirányozva akkor Fáhrtmester is dolgozhat egy külön csapattal. A legtöbb esetben a szépségkommandó is természetesen a csapat része (Fodrász, Sminkes és nagyobb munkáknál Stylist). Reklámfilmeknél gyakran dolgozik külön Berendező (props) csapat ami csak a kellékekért felel, ahogy van csak Építő csapat aki a díszletekért és azok mozgatásáért, beállításáért felelős. Manapság szinte minden forgatáson légifelvételek is készülnek, ezeket úgynevezett drónokra szerelt kamerákkal rögzítik, amiket külön pilóta írányít nagy precizitással. Itt meg kell említeni, hogy a hivatalos légifelvételekhez az engedélyezési folyamat jelenleg még lassú és nehézkes, ezekre időben el kell kezdeni készülni. Ez maga a gyártás vagy production munkafolyamat.

Ha megvagyunk a felvételekkel kezdődik az utómunka vagy post-production. Ez első körben az offline vágással kezdődik, amikor maga a film, filmek vágása készül el a már előre meghatározott irányvonalak szerint. Ha nincsenek pontosan előre meghatározott és megírt szövegek valamin, hogy a snittek milyen sorrendben kerüljenek bele a filmbe, hanem csak interjúk és vágóképek készültek, akkor gyakran az egész anyagot átküldjük a megrendelőek időkóddal ellátott fájlokban (timecode) és maga meg tudja határozni a hasznos részeket és a sorrendet, de a legtöbb esetben mindenképp előre megírt forgatókönyv és szöveg alapján történik meg a vágás. Itt készülnek el és kerülnek bele a vágásba a különböző animációk ha szükségesek, valamint kiválasztásra kerül a zene is. Ha van narrátorszöveg, kiválasztásra kerül a Narrátor személye és hangstúdióban felvételre kerül a narráció maga. Ha ennek a folyamatnak vége és a megrendelő ezt a vágott anyagot elfogadta kezdődik el az online vágás. Ezt szokták picture lock pillanatnak mondani, amikor elvileg már a kép nem kerül módosításra és vége van a “kreatív” folyamatnak. Innen kezdve a “nem kreativ”, technikai jellegű szerkesztések jönnek, mint a különböző név feliratok elkészítése, nyelvi feliratozás, hangok, zörejek szintezése és maga a fényelés folyamata. Az általunk készített felvételek minden esetben szinkorrekción (color correction – ami a felvételek technikai színbeállítása) és fényelésen (grading – ami hangulati szinkorrekció, hogy egy egységes képi világot érezzünk) esnek át. Így készül el a végleges film, amit a megfelelő formátumokba exportálunk és adjuk át a megrendelőnek.

Nagyjából így néz ki egy film elkészítési folyamata. Remélem hamarosan Önöket is a Megrendelőink között tudhatjuk.

Kulcsár Arthur – rendező / operatőr

youth new era dc hats new era hats 59 fifty wholesale spyder jacket mulberry sale new era fitted hats for babies mulberry sale new era 9forty cap youth new era dc hats cheap new balance 574 new era 901 hats new era 47 hats new era 9forty cap new era 2012 nfl hats custom new era caps 59fifty